Beszélgetés Illésy Évával

Téged a De ki az a Szilvia? című darabban láthatnak a nézők a Holdongolf Projekt előadásai közül, amelyben egy érettebb nőt játszol. Most, hogy itt ülsz velem szemben, egy fiatal lányt látok. Hogyan tudtál mégis azonosulni a szereppel?

Leginkább úgy, hogy nem játszottam negyven- vagy ötvenéves nőt. Meg is beszéltük, hogy nem is nagyon kell. Az elején próbálkoztunk vele, de rájöttünk, hogy a probléma, amit boncolgat a darab, nem feltétlenül korhoz kötött, úgyhogy megpróbáltuk az öltözködésemmel kifejezni a karakterem milyenségét és azt, hogy a darabbeli partneremhez is passzoljon. Egy idő után rájöttem, hogy tényleg nem feltétlenül kell nekem öreget játszani. Inkább megpróbáljuk nagyon intimmé tenni az első jelenetet, és azt a bensőséges viszonyt megteremteni, ami azt mutatja, hogy már régóta szeretjük egymást a darabbeli partneremmel.

Ezt a szerepet egy idősebb nőre írták, mégis te játszhatod. Hogyan talált rád a Holdongolf?

Valamelyik nap, még múlt nyáron mentem haza a boltból, amikor láttam, hogy csörög a telefonom. A Holdongolf egyik korábbi tagja hívott, hogy keresnek egy női szereplőt és szerinte én megfelelő lennék. Még aznap este beszéltünk Molnár Kristóffal, a rendezővel és nagyon hamar összehoztunk egy találkát. Számomra nagyon izgalmasnak tűnt a szerep, ők pedig, miután elmondtam egy monológot a darabból, megfelelőnek találtak rá. Érdekes, emlékszem, hogy ezt a részletet akkor hogyan mondtam, és azóta hogyan fejlődött ki az, ahogyan most mondom. Azt érzem, hogy ég és föld a kettő.

evi_interju1

Kicsit most rugaszkodjunk el a Holdongolftól, sőt, akár a színháztól is. Mit csinálsz, amikor nem színházban játszol?

Jelenleg keresem az utam. Három éve elvégeztem a Pesti Magyar Színiakadémiát, akkor még nem volt fix munkám, ezért úgy döntöttem, hogy egy egyetemet is el kellene végezni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi karán diplomáztam, bár úgy érzem, nem szeretnék a közigazgatásban dolgozni, bár vannak olyan irányok, amik tetszenek, de jelenleg a színház a fő profilom. Független produkciókban szoktam részt venni, illetve szinkronizálással is foglalkozom, valamint egy óvodában fogok mesebeszédet tanítani gyermekeknek.

Ha jól tudom, ezek mellett neked fontos szerepet játszik az életedben a tánc is. 

Igen, az általános iskola harmadik osztálya óta az Ékszer Balett Tánc Együttesnél balettozom. Van egy társulatunk, akikkel mesebaletteket szoktunk csinálni. Leginkább azt lehet mondani, hogy én nagyon szeretek táncolni, inkább a tánc áll közelebb hozzám, mint az ének, sőt szoktam is tanítani táncot, minden táncos műfaj érdekel. Azt tudom, hogy az alkatomból kifolyólag a balett nem elsősorban az én műfajom, de az összes balettelőadásban karakterszerepeket táncolok, olyanokat, amiket nem feltétlenül kell gyönyörűen eltáncolni. Ezért például a Hattyúk tava főszerepét nem is kaphatnám meg, de karakterszerepeket igen.

Már említetted, hogy a színészet a fő profilod, annak ellenére, hogy ennyi mindent csinálsz. Mi volt az a momentum az életedben, amikortól tudtad, hogy végleg erre a pályára terelődtél?

Engem mindig nyüstöltek már az óvodában is, hogy „ebből a lányból színésznő lesz”, amit mindig a hangoskodó, exhibicionista, ugrándozó, visszabeszélő gyerekekre mondanak. (nevet) Aztán persze jöttek a szavalóversenyek, amik megmutatták, hogy ennek a lánynak színpadon a helye. Mindig el szoktam mondani erre a kérdésre, hogy a nagymamám azt mondja, ő rakott fel engem a színpadra három évesen, így ő indított el ezen a pályán. Én mindvégig tudtam, hogy a Pesti Magyar Színiakadémiára szeretnék járni, mindig ott ment el a villamos a körúton, úgyhogy egyfolytában láttam a jegyiroda kirakatát és sokszor mondogattam magamnak, hogy ide fogok járni. Végül itt végeztem, aminek nagyon örülök. Egyébként szüleim nem ezen a pályán dolgoznak, talán apukám az, aki ha elengedi magát, olyan, mint én. Vagy inkább azt mondanám, én vagyok olyan, mint ő. Én szeretek szerepelni, hiába van lámpalázam. Merthogy iszonyatos lámpalázam van, minden előadás, minden szinkron, minden színpadi előadás előtt! De ettől függetlenül imádok a színpadon lenni és eljátszani egy szerepet. Izgalmasnak találom azt, hogy például rendőr is szerettem volna lenni, de nem lettem, de ha úgy adódik, még eljátszhatok egy rendőrt is. Vagy eljátszhatom ezt a női szerepet a De ki az a Szilvia? című darabban és összetörhetek mindent a színpadon. Ugye milyen izgalmasan hangzik? (nevet)

Van valamilyen speciális módszered, amivel egy-egy karakterhez nyúlsz?

Leginkább meg szoktam nézni az összes megszólalását egy darabban, mindegyikben megpróbálom megkeresni azt, hogy miért és kinek mondja. Ha nincsen olyan színészvezetés vagy olyan darabelemzés, aminek során minden kiderül, akkor azt muszáj tisztázni és akkor elkezdek gondolkodni azon, hogy vajon ez a nő hogyan viselkedik a magánéletben, milyen barátai vannak, vagy milyen önéletrajzot lehetne hozzá írni. Megpróbálom megkeresni azt az igazságot, ami az övé és az enyém is. Nem volt még olyan szerep az életemben, hogy ne találtam volna meg a kapcsolódási pontját hozzám.

Ezek szerint sosem volt olyan szerep, amiben kényelmetlenül érezted volna magad?

De, viszont akkor is muszáj volt idővel megszeretni. Úgy gondolom, ha van egy negatív figura, annak is megvan a maga igazsága, hogy miért teszi. Tehát, ahogyan említettem, akkor lehet eljátszani hitelesen egy szerepet, ha megtaláljuk az igazságát.

Említetted, hogy meglehetősen lámpalázas vagy, volt már precedens nagyobb bakira?

Szerintem majdnem minden előadásban van egy-egy olyan momentum, amikor az ember kap egy kisebb sokkot. Volt velem egyszer egy olyan előadás, amikor öt perc után azt éreztem a színpadon, hogy én most nem akarok itt lenni. Annyira nem kaptuk el a darab ritmusát, vagy annyira nem sikerült ráfeküdni arra a hullámra, hogy vergődtünk és nagyon szenvedve jutottunk el a végéig, és ez egy nagyon rossz élmény volt számomra. De ez nem is a lámpaláz miatt volt.

Akkor mi is az, amitől a legjobban félsz? Nem attól félnek a legjobban a színészek, hogy elrontanak valamit és a néző észreveszi?

Pontosan. Épp ezért én a szó-bakiktól félek leginkább, hiszen tudjuk, hogyan van: az első után jön a második, és a harmadik, és folyamatosan beleakad a nyelved a szövegbe. Pont ezért szoktam nagyon hosszan bebeszélni előadás előtt, mert leginkább ettől félek.

A jövő évadban is együtt izgulhat a néző veled, nehogy beleszaladj egy „szó-bakiba”? (nevetünk)

Így van, jövőre is látni lehet majd a De ki az a Szilvia? című darabban, úgyhogy, aki még nem látta előző évadban, ne hagyja ki!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.